HV_kupon_web_final_8bor

PINCELÁTOGATÁS ÉS BORKÓSTOLÓ EXKLUZÍV BORSORRAL

2 FŐ RÉSZÉRE 8 TOKAJI BOR KÓSTOLÁSÁVAL
Kategória:

EXKLUZÍV HOLDVÖLGY ÉLMÉNY!

Azon túl, hogy felfedezi a Birtokközpontunk alatt elhelyezkedő történelmi pincerendszert és végigkisérheti a szőlő útját a bor palackba zárásáig, kivételesen értékes kóstoló sorral nyer betekintést Hegyalja legnemesebb hagyományába.

A keret egyedülálló: A HOLDVÖLGY Pincerendszer 2016-ban és 2017-ben is elnyerte a Magyarország “Legjobb Pincelátogatás” VinCE Awards díját, valamint korábbi vendégeink által a Tripadvisor 2020-as „Traveller’s Choice” előkelő címet is kiérdemelte!

A közel 2 km hosszú, több mint 500 éves pincelabirintus 109 ága 3 szinten helyezkedik el, mélyen a földfelszín alatt. Kivételes módon váltakoznak a riolit tufába vésett ágak nyers falai, amelyeken látni még őseink csákányvágásainak nyomait is, a modern stílusban felújított pincerészekkel.

Egy térképes kincskereséssel egybekötött hosszabb időutazásra invitáljuk egy olyan környezetben, ahol a labirintus a történelem során a bor érlelésére, de a vészterhes időkben a környékbeli lakók rejtekhelyeként is szolgált. A bor tárolása mellett, a sokszor napokon, heteken át történő rejtőzködés hű tanúi a falakba vájt kis oltárok, illetve Magyarország második legnagyobb ismert kürtője. Ez utóbbi a II. világháború során szolgált konyhai füst elvezetőként a pincerengeteget óvóhelyként használó 1-2 ezer mádi lakos számára.

A pince részletes történetéről itt olvashat többet.

Az Exkluzív séta során feltárunk azokból az ágakból is párat, amelyek a pince ezen gazdag történelmiségét hordozzák.

A kóstolt borsor szintén egyedülálló: a Birtok legjavát, a termékcsalád legnemesebb tételeit fedezhetik fel látogatóink, többek között 5 nemzetközi aranyérmes tételt, dűlő- és klónszelektált furmintot, három Michelin-csillagos párizsi sztárséfet megihlető édes szamorodnit, illetve a borvilág koronáját tükröző 6 puttonyos, londoni Decanter World Wine Awards 94 pontos aszú csodát. 

Látogatása során a Birtokközponton belül végigkísérheti a szőlő borrá változásának teljes technológiai útját így biztosítva, hogy Ön a legértékesebb, leghitelesebb szakmai információival tudjon gazdagodni.

Technikai információk:

  • a program időtartama 1,5-2 óra.
  • a vásárlás után a nyomtatott kuponokat postai úton juttatjuk el Önhöz, így az könnyedén el is ajándékozható
  • a kuponok érvényessége a vásárlástól számított 12 hónap.

 

A bejelentkezés online, telefonon vagy e-mailben is lehetséges.

Nyerjen Pincelátogatást Borkóstolóval!
Nyerje meg a kétszemélyes pincelátogatást exkluzív borsorral!
Egyedülálló élményben lehet része: közel 2 km hosszú több száz éves járatok, 108 ág és 3 szint feltárt komplexuma várja Önt Tokaj-Hegyalján, Mád legkiterjedtebb pincerendszerében.